2013 Júl 22, Kategória: Szórakozás, 2 633 Megtekintés
Technikai újítások a játékiparban
Míg körülbelül tíz éve még a PC játékok is egészen egyszerű grafikával, és mai szemmel nézve számos hiányossággal bírtak (örök kedvenc a Carmageddon), addig ma olyan széles választékból, és magas minőségből válogathatunk, mely minden darabjának végigjátszására talán egy élet is kevés lenne. Anyagi lehetőségek és egyéni igények szerint vannak, akik a PC-t választják a játék színteréül, mások pedig megrögzött konzol-fanok, akik számára igazi paradicsomnak bizonyul az idei év a Playstation és az Xbox újdonságaival.
Az Xbox 360 Slim kifejezetten igényes kivitelezésűre sikerült, és technikai tudása sem marad el emellett. A játékok terén pedig mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelőt, s legyen szó akár a látványos fantasy játékokról, a feszült autósversenyekről, vagy éppen az akciójelenetekben nem szűkölködő lövöldözős játékokról, a konzol egyedülálló élményt garantál a játékosok számára.
A Star Wars világa éppen úgy megelevenedik a képernyőn, mint a GTA legmenőbb verziói, és az EA Sports izgalmas sportmérkőzései. A konzolok lehetőséget biztosítanak arra, hogy akár online együtt játszhassunk barátainkkal, akik tartózkodjanak akár távol tőlünk, a játék élménye összeköthet vele.
Sokan gondolják úgy, hogy kizárólag az erősebbik nem tölti szívesen idejét a konzolok és a PC előtt játékkal, ám miként egy felmérésből kiderült, a játékosok fele bizony nő. A megfelelő paraméterekkel rendelkező géppel, vagy akár a legújabb konzolokkal a játék a valóságból kiszakít egy időre, és garantálja az önfeledt kikapcsolódást.
Posting your comment...
Szólj hozzá