2013 dec 15, Kategória: Otthon, 1 749 Megtekintés

Karácsonyi hangulat: igazi fenyő kell, vagy a műfenyő is jó?


Karácsonyi hangulat: igazi fenyő kell, vagy a műfenyő is jó?

Ma este az adventi koszorún a harmadik gyertya is együtt ontja már fényét társaival, és ragyogja be szobák millióit a világban, így jelezve, hogy egyre közeledik a Karácsony, Jézus születésének napja, a szeretet ünnepe. Bizony, az adventi naptárak ablakocskái közül is egyre több van nyitva, és vannak olyan ügyes emberek, akik nemcsak megvásárolták, vagy éppen saját kezükkel elkészítették, de már be is csomagolták meglepetéseiket szeretteik számára.

Még kilencet kell aludni Ádám – Éva napjáig.  Szinte mindenki így számolgatott gyermekkorában, és most gyermekeinkkel tesszük ugyanezt, hogy azt figyeljük, mennyit kell még aludni addig, amíg Jézuska elhozza a várva várt ajándékot a fa alá. Igen, a karácsonyfa elmaradhatatlan része ennek az ünnepnek. A karácsonyfa díszítésének más-más hagyományai vannak családonként, hiszen van, ahol a felnőttek csendben, a gyermekek tudta nélkül öltöztetik díszbe a fát. Másutt éppen fordítva van, közös családi program a fa feldíszítése, és néhol az a szokás járja, hogy a karácsonyfa az emberek ajándéka Jézuskának, hiszen neki van Szenteste a születésnapja.

Nemcsak a karácsonyfa pompába öltöztetése terén vannak különbségek, mert bizony sokaknak okoz fejtörést évről évre, hogy biztos kell-e az igazi fenyő, vagy egy műfenyő is éppen olyan szép tud lenni, mint amelyikről megmintázták. Az igazi fenyő mellett voksolókat persze semmilyen indok nem térítheti el, sem a mai műfenyők szinte valódinak tűnő mivolta, sem az érvek, melyeket mellettük hoznak fel. Ami igaz, az igaz, a műfenyő mű marad, akár mennyire is valósághű. Azok, akik az igazi fenyőhöz ragaszkodnak eltántoríthatatlanul, leginkább az illatának fontosságát hangsúlyozzák, melyet egyetlen spray sem tud visszaadni. Emellett, még ha nyűg is, de a készülődés szerves része évről évre a fenyő kiválasztása, hazacipelése, a talpba való befaragása, és persze a szimmetria hiánya miatti díszítési nehézségek is.

A műfenyő hívei azok, akik már használják őket pár éve, és esküsznek rá, hogy az ünnep hangulata mit sem veszít ezáltal szépségéből. Az igazi fenyő helyett az előzőekben felsorolt hátrányok mellett azért is veszik szívesebben a műfenyőt, mert nem hullajtja a leveleit és jól díszíthető, hiszen szimmetrikus. A természetvédelem is helyet kap a műfenyőt vásárolók gondolaiban, hiszen úgy érzik, ezzel óvják a fenyőerdőket. Ez kicsit tévhitbe ringatja az embereket, mivel a műanyagból készült fenyők is megterhelik a környezetet, hiszen egy emberöltőt nem bírnak ki a műfenyők, néha le kell cserélni őket. Emellett arról se feledkezzünk meg, hogy nem ész nélkül ugranak neki erdőt irtani Karácsony közeledtével, hiszen vannak speciálisan erre ültetett fenyők. Továbbá nem kell “halott” fát venni, hiszen gyökeres formában, földlabdával, vagy cserépbe ültetve is haza lehet vinni leendő karácsonyfánkat.

Végül is melyik tábornak van igaza, azt jobb, ha mindenki maga dönti el, csakúgy, mint azt, hogy az ajándékok igazi, vagy műfenyő alá kerülnek-e amikor a csengőszó megszólal Szenteste.


Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

https://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press