2014 okt 05, Kategória: Munka, 2 400 Megtekintés

E-portfólió, mert haladni kell a korral!


E-portfólió, mert haladni kell a korral!

Maga a szó, hogy portfólió talán már nem cseng olyan idegenül a mindennapokban sem, bár alapvetően az üzleti életben érdekeltek, valamint a művészvilág tagjai számára bír régóta jelentéssel ez a kifejezés. Ma már az oktatásban résztvevők is jól ismerik a portfólió fogalmát, tartalmát.

A kifejezés, mint portfólió jelentése irattartó, iratcsomag, illetve az angol nyelvben pénztárcát is jelent. A valós tartalma szerint pedig a portfólió nem más, mint egy válogatás, mely pontos képet ad egy személy képességeiről, egy cég termékeiről, netán egy intézményben folyó munkatevékenységről. A portfólió végeredményben válogatott munkák, dokumentumok, alkotások összessége.

A dinamikusan fejlődő világban pedig elengedhetetlen, hogy elektronikus formában ne legyen elérhető minden, így a portfólió kapcsán is beszélhetünk elektronikus portfólióról. Az e-portfólió egy olyan látványos szakmai anyag, amely lehetővé teszi a széles körű elérhetőséget, a könnyen változtatható, formálható tartalmat, és mindenekfelett hordozhatóvá teszi magát a portfóliót.

Természetesen nemcsak előnyei vannak annak, hogy ma már bárkinek lehet a világhálón elérhető portfóliója, így a munkakeresés, a munkahelyváltás, illetve szakmai csoportokhoz csatlakozás dinamikusabbá és professzionálisabbá válhat, hanem nehézségekkel is számolni kell. Egy igazán profi portfólió bizony időigényes munka, és a megfelelő technika sem teljesen adott. Ha valaki személyes e-portfólióról álmodik, vagy cégét szeretné ilyen formában még szélesebb körben bemutatni, jobb, ha először profi segítségét igényli.


Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

https://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press