2013 feb 21, Kategória: Munka, 24 106 Megtekintés

A szabadságot érintő változások 2013-ban


A szabadságot érintő változások 2013-ban

Távollét, ma már ez alá a gyűjtőnév alá tartozik a munkavállalók által még mindig szabadságként emlegetett pihenőidő. A távolléti díj megnevezés nem új keletű, a Munkatörvénykönyvben már hosszabb ideje szerepel.

A szabadságok mértéke alapvetően nem változott, az alapszabadság továbbra is 20 nap, a további napokat pedig az életkor határozza meg. A szabadságos napok mértékét a pótszabadságok is növelhetik, úgy, mint a gyermekek után járó pótszabadságos napok, melyek tavaly óta mindkét szülőt megilletik. Pótszabadság jár továbbra is hozzátartozó halála esetén, illetve véradás kapcsán. Az első esetben 2 nap, a második esetben 4 óra a pótszabadság mértéke. Új pótszabadságok is bevezetésre kerültek, így például a legalább 50%-os egészségkárosodást megállapító szakértői bizottság szakvéleménye alapján a megváltozott munkaképességű dolgozót 5 nap pótszabadság illeti meg. Az, hogy valaki mennyi szabadságot vehet ki egy évben, befolyásolja 2013. január 1 – től, hogy esetleg a tárgyévben mennyi időt kénytelen táppénzen lenni. Amennyiben az év folyamán a táppénzes időszak nem haladja meg a 30 napot, a szabadság év elején való számított mértéke változatlan marad. A 30 napot meghaladó táppénzes időszak viszont arányosan csökkenti a kivehető szabadságok számát. Az új év kedvezőtlen változást hozott azoknak is, akik 8 óránál többet dolgoznak beosztásuk szerint, mert például a 12 órás napi műszakra 12 óra szabadságot is kell kivenni. Ez azt jelenti, hogy tavaly egy alapszabadsággal rendelkező munkavállaló 12 órás műszakra egy nap szabit vehetett ki, vagyis 2012 – ben 20 napot volt távol szabadság címen. Idén már 1,5 nap szabadságot kell beáldoznia, így  13 napot és 4 órát lehet csak távol egy évben a munkától.

A szabadság számítás már fájóbb pontja a munkavállalóknak, hiszen az új díjkalkuláció miatt egy – egy hónapban a szabadság kivételével a kereset kevesebb lehet, mint a korábbi időszakra járó bér. Az új távolléti díj számításánál az aktuális alapbért, valamint a szabadság kivételét megelőző hat hónap bérpótlékainak, illetve teljesítménybérének átlagát veszik alapul. A távolléti díjat minden esetben órában kell megállapítani. Ehhez határozza meg a törvény a 174 – es osztót. Egy egyszerű példán keresztül tekintsük meg, mit is jelent ez a változás a pénztárcánknak. Vegyünk egy szociális gondozót, aki teljes munkaidőben dolgozik, három műszakban. Vagyis van alapbére és bérpótlékra is jogosult. Mondjuk az alapbére a garantált minimálbér, mely jelenleg 114000Ft, melyet 174 – gyel osztva megkapjuk a 655 Ft/óra távolléti díj alapot. Januárban a munkáltatója az előző hónapokban teljesített kifizetések alapján 90 Ft/óra bérpótlékot számol ki számára. Vagyis 745 Ft távolléti díj illeti meg egy órányi szabadság után, ez szorozva a 8 órás munkaidővel megkapjuk a napi távolléti díj összegét, mely ez esetben 5690 Ft. Tehát ahány napra elment a dolgozó januárban szabadságra, azokra a napokra ezt az összeget fizetik ki számára bérként.

Miért is lehet kedvezőtlen ez a díjszámítási rendszer a dolgozónak? Az előző példánál maradva elég, ha mondjuk úgy megy szabira, hogy az előző fél évben mondjuk kevesebb volt az éjszakás műszakja, így a bérpótlék átlaga is csökken. Ha egy olyan dolgozót veszünk, aki mondjuk fix havi bért kap, akkor február hónapban a szabadságért szinte fizetnie kell. Egy 150000Ft – os bruttó bérrel rendelkező februárban egy óra távollétre 6900 Ft – ot kap, míg a munkabére egy napra 7500 Ft. A különbség szemmel látható, magyarázatra nincs szükség. Mivel a munkabért úgy kapjuk meg, hogy a bért osztjuk a ledolgozandó napok számával, így a 150 000 Ft – os bérért dolgozónak csak abban a hónapban érdemes szabadságra mennie, amikor legalább 22 munkanapot kell ledolgozni. Például a január szabadság szempontjából kedvező volt, mert 22 munkanap mellé még egy fizetett ünnep is jutott, ez pedig feljebb tornázta a szabadságon levők bérét.

Azért a szabadságok, távollétek kapcsán azt se felejtsük el, hogy mindössze 7 nap az, amivel a dolgozó szabadon rendelkezhet, a szabadság nagyobb részét a munkáltató szabja meg, hogy mikor vehetjük ki. Hiába kedvező mondjuk az új számítás szerint a júliusi hónap a pihenésre, hogy utána az augusztusba számlánkra érkező fizetés miatt se kelljen majd izgulni, mert mindenki nem mehet egyszerre szabadságra. Érvényes ez főként olyan munkahelyekre, ahol 24 órás szolgáltatást kell működtetni, például az egészségügyi, vagy a bentlakásos intézmények esetében.


21 Comments

2013-05-07 18:49

Neuburger Jenő

Az idén – 2013 – már harminc napot voltam keresőképtelen
(betegszabadság + táppénz) és három nappal már csökken-
tették is szabis napjaim számát! (30 -> 27)
Mire föl? és mit tehetek?

2013-06-13 18:30

Bodóné Bodnár Erzsébet

Tisztelt Címzett!

Én egy megváltozott munkaképességűeknek kialakított munkahelyen dolgozom. Mindenki beteg, illetve leszázalékolt. Ránk is ugyanúgy vonatkozik a táppénzen lévő napok miatt a szabadság csökkenése?
Egyébként 6 órában vagyunk foglalkoztatva.
6 óra miatt is 1 teljes nap szabadságot kell kivennünk, ha távol vagyunk a munkahelyünktől?
Várom válaszukat.

Tisztelettel: Bodóné Bodnár Erzsébet

2013-07-22 16:52

Alexandra

Én január 17 -től táppénzen vagyok ( terhesseég miatt) csődeljárás indult a munkahelyemen, a 22 szabadságombòl csak 3 nap szabadságot akarnak kifizetni mert ennyi jár. Ez hogy lehet, mit tudok tenni? Augusztus 31 ére vagyok kiírja a születendő babámmal, de a felmondási időmet július 21 vel meginditják augusztus 21 ig, de közbe augusztus 12 vel csináljam meg a tgyást, ezt modták, és az a legszebb, hogy a végkielégítésem szeptember 20 val töltöm a 3 évet, így hát mit tegyek valaki tudna segíteni, nagyon bonyolult a helyzetem. Előre is köszönöm!

2013-08-13 13:42

Krisztina

Én 2008 május 8-án mentem tápénzre terhesség miatt, 2008 november 16-án szültem, onantol kezdve TGYÁST kaptam majd GYED-et de mivel 2010 október 15-én született meg a második gyermekem ismét TGYÁS-t kaptam majd 2 évig GYED-et és idén április 8-ig GYES-t. Most ismét terhes vagyok, 79 napi szabadságom gyűlt össze ez idő alatt amit április 9-től kértem ki. A július havi szerintem 22 napi szabadságom összege de ők le vontak 2 munka szüneti napot is ( május1 és pünkösd) . Mit tudok ilyenkor tenni?

2013-08-23 10:15

Molnár Andrea

Az után érdeklődnék, hogy a gyermekem után jár 42 nap táppénz, de azt mondták 30 nap táppénz után vesznek el szabadságot, ez a gyermek után járó táppénzre is vonatkozik? És ha elfogy a 42 nap táppénz?

Válaszát várom, előre is köszönöm!

Molnár Andrea

2013-08-26 09:20

Balogh Imrene

2012-én dec.12-én a munkahelyemen munkakezdés előtt öltözőbe menet elcsúsztam a folyosón!A jobb bokacsontom kettétört.2013 április12-én tértem vissza dolgozni az újszülött osztályra.Mennyi szabadságot vonnak le a módosult munkatörvénykönyv alapján az éves szabadságomból? 12órás műszakban dolgozom? Köszönettel .,várom válaszát! Egy nővér.

2013-09-03 14:28

Krisztina

Tisztelt címzett!

Gyes mellett dolgozó édesanya vagyok (6 órában dolgozom). A héten kórházba került a kislányom, aki nemrég töltötte a 2 évet. És úgy látszik elidőzünk még az intézményben. A kérdésem az lenne, hogy jogosult vagyok-e betegszabadságra, hogy bent lehessek vele a kórházban?

Köszönettel:
Krisztina

2013-09-25 08:50

Lonie

Azután érdeklődnék, hogy a gyermekem után jár 84nap táppénz (egyedülállóként), de ebben az évben meghaladtuk a 30 napot így a munkáltatóm elvett 2 nap szabaságot!
A gyermek utáni táppénznél is érvényes, hogy vehetnek el szabadságot?
Válaszát előre is köszönöm!

2013-09-25 11:29

Fülöp Ildikó

Üdvözlöm!
Szeretném megtudni hogy most a 30 napot meghaladó táppénz esetén milyen mértékben változik a szabadság. Éves szinten az 1 hónapra járó mértékkel egyezően csökken?
Köszönöm. Ildikó

2013-10-05 19:16

Balogh Lajos

Szeretném tudni 6 honapot voltam táppénzen mennyi szabadsád illet meg a félévre közalkalmazott vagyok 59év az életkorom választ szeretnék a kérdésemre,

2013-10-11 12:07

Hajdú Zsófia

Szép napot!

Igaz a törvénykönyvben nem találtam erre kitérő választ, de hátha kapok segítséget..
Páromnak az eltartott/gondozott idős bácsija elhunyt. Nem rokon, szerződés van. Rengeteg intéznivalója van, (ugye, mint a közeli hozzátartózóknál általában) és a kérdésem az lenne, hogy jár- e neki pótszabadság?
Köszönöm!

2013-11-11 11:17

Pancsi

Tisztelt címzett!
A fizetett ünnepre jár-e díjazás a jelenlegi törvény szerint, mert a munkáltató azt mondja, hogy nem kötelező ?
Köszönöm !

2013-11-14 21:23

B. Erika

Tisztelt Cím!

Kormánytisztviselőként dolgozom jó pár éve. Az idén március végétől táppénzen vagyok. November 25-től fogok újra munkába állni. Az éves szabadságom 34 nap, márciust 4-től, kategória váltás miatt 36 napra változott a pótszabadsággal, ebből év elején kivettem 9 napot. Mennyi szabadság jár még év végéig nekem? Köszönöm megtisztelő válaszát.

2013-11-14 21:25

B. Erika

Az előző kérdésnél nem jelöltem be , hogy válasz esetén kérek az e-mail címemre értesítést.

2013-11-19 19:20

Belecz Zsuzsanna

Üdvözlet!:)
Az a kérdésem,hogy a megváltozott munkaképességűeket illető öt nap pótszabadság mellett igénybe vehető-e a vakszabadság is,vagy a kettő közül csak az egyik érvényes.
Azaz elveszik-e ezzel az öt nappal a vakszabadság,vagy az pluszban jár az öt napon kívül is?
Köszönöm a választ!:)

2013-11-28 21:01

KissnéZsuzsa

Tisztelt címzett!

Szeretném tudni, hogy 100% -os táppénzen voltam, és arra is vonatkozik e a szabadság elvétel?
Válaszát köszönöm.

January 07 2014 08:31 am

Finta Józsefné

2011.10.25.-től közalkalmazottként dolgoztam,2012.10.09.-től 100%-os táppénzen vagyok,2013.01.01-től iskolákat üzemeltető cég átvett,de megtagadta az addig kapott jutattásokat,pl.bérlet,erzsébetutalvány kifizetését,sőt a szabadságot is.Kérdésem,jogos-e? Köszönettel:Fintáné

2013-12-08 15:00

Marton Ervin

Tisztelt Cím !

Szeretném megtudni,hogy a kötelezően kiadandó két hét szabadságot kötelező-e valóban kivenni ?

Válaszát előre is köszönöm.

2013-12-16 14:34

Beus

Tisztel Címzett! Segítségét szeretném kérni. Január 14.-től vagyok betegállományba ,közalkalmazottként dolgozom van 30 nap szabadságom ebből 4 nap a gyerekek után járó szabadság.Szeretném tudni hogy ha ebbe az évbe újra munkába állnák ,hogy mennyi szabadság járna?És hogy a gyerekek után járóból is kerül e levonásra vagyis vonhat e le a munkáltató.Jelenleg a munkáltatóm 4 nap szabadságot számolt ki hogy ebbe az évbe ezt ki vehetem.Idáig ahány emberrel beszéltem mind mást mond ezért kérném a segítségét.Előre is köszönöm

2014-02-10 07:28

éjzsakásnövér

Egy szóbeli megállapodás alapján 6 éve állandó éjszakai folyamatos /szombat-vaárnap is/ müszakban dolgozom. Betegszabadságra kerültem csütörktöltöl-hétföig. Ezidöalatt
36 órát kellet volna dolgoznom, de csak 24 órát vettek figyelembe, ezért még 12 órát rá kell dolgoznom,
Elöre is köszönöm .

2014-02-26 09:47

Zsuska

Üdvözlöm!

Érdeklődni szeretnék,hogy a 30 napot meghaladó táppénz az csak hétfőtől-péntekig munkanapokra vonatkozik vagy hétvégét is beleértve?(Mert én nem dolgozom hétvégén.)Valamint 30 napnál hány napot vesznek le a szabadságból,nekem 22 nap jár.Ezzel kell élnie a munkahelynek vagy élhet csak vele??

Válaszát köszönöm

Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

https://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press