2012 dec 06, Kategória: Európa, 1 251 Megtekintés

Ünnepek és hagyományok kavalkádja Európa szerte


Ünnepek és hagyományok kavalkádja Európa szerte

Ahány ház, annyi szokás. A mondás igaz a november-december hónapokban kezdődő ünnepi kavalkádra is, hiszen Európa szerte számos hagyomány él a Karácsonyi ünnepekkel kapcsolatosan, ahogy a Mikulás sem egyformán teszi a dolgát a különböző nemzetek gyermekeinek megajándékozása közben.

A Télapónál maradva a magyar gyerekek ugye úgy tudják, hogy az öreg hószakállú, piros köntösbe bújt jóságos apó ajándékot hoz azoknak a gyerekeknek, aki egész évben jók voltak, és persze csizmájukat is kitakarították, hogy beletehesse a meglepetést, amikor december 5.-én éjjel körbe jár csendesen a házak közt szánján. Hollandiában a Télapó hajón érkezik, és bizony december 5.-e fontos nap az ott élő gyerekek életében, mert ekkor kapják meg karácsonyi ajándékaikat, nem pedig Szenteste, mint ahogy ez itt Magyarországon szokás.

Ünnepek tehát mindenütt akadnak bőséggel, de alapvető eltéréseket lehet tapasztalni bizonyos dátumok tekintetében. Egyes európai országokban például nincs külön Szenteste, míg másutt Mikulás napja nem került be az ünnepek sorába. Spanyolországban például december 6.-a nem más, mint a Spanyol Alkotmány Napja. Több országban pedig, mint például Olaszországban, Ausztriában a december 8.-át tartják számon a Szeplőtelen fogantatás ünnepeként.

Ugyanakkor a december 25. és 26. mindenhol a Karácsonyról szól. Igaz sokszínűen, de a fontosabb mondanivalóját, vagyis a békében, szeretetben való együttlétet, a kis Jézuska születéséről való megemlékezést tekintve ugyanazt jelenti minden ember számára.


Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

http://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press