2014 nov 30, Kategória: Szórakozás, 982 Megtekintés

Mókás készülődés a Mikulásra


Mókás készülődés a Mikulásra

Tik-tak, tik-tak, hihetetlen, milyen gyorsan forog az idő kereke, amikor szorítanak minket a határidők. Ez alól még az olyan kellemes dolgok, mint az ünnepek sem kivételek, hiszen felnőttként rengeteg tennivaló akad. Éppen ezért érdemes időben elkezdeni a készülődést, megtervezni a teendőket.

Jövő héten már itt a Mikulás, és bizony úgy igazi a nagyszakállú érkezése, ha előtte csemeténket megfelelő hangulatba “hozzuk”. Néhány közös kreatív délután, pár apró meglepetés bizony nemcsak, hogy kellemes légkört teremt a korai sötétedésben, de segít gyermekünknek abban, hogy ő is kicsi úgy érezhesse: ez a néhány nap hamar elröppen. Bármit is találunk ki, a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát!

Hogy mi mindennel is lehet mókás a Télapó érkezésére való készülődés? Azonkívül, hogy december 5.-én együtt suvickoljuk ki a a csizmákat, reménykedve, hátha mi felnőttek is kapunk bele valami apróságot, előtte napokban maguk a gyerkőcök is készíthetnek ajándékot a Mikulásnak, például egy szépen feldíszített ablakot a szobájukba, ahova majd az ajándékot várják. A “kreatívkodás” közben pedig jöhetnek a dalok, mondókák és mesék a Mikulásról.

A saját díszítésű ablakba az ovisokkal lehet aranyos kis Télapós képeket készíteni, amihez mindössze rajzlapra, temperafestékre, meg a kis kezükre van szükség. A picik tenyerét és hüvelykujját pirosra, a többi ujjukat fehérre festik, és ebből készítik a lenyomatot, amely Mikulás fejet formáz. A nagyobbakkal már lehet hajtogatni, esetleg saját Télapós mécsest gyártani. Ehhez is elegendő mindössze egy  használaton kívüli befőttesüveg, sötét kartonlap a sablonhoz és műhóspray. A kartonra látképként rajzolhatunk téli tájat házakkal, fenyőkkel, netán Mikulást szánnal, ahogy kedvünk tartja. A felrajzolt sablont kivágjuk és felragasszuk az üveg aljára, majd a szabadon maradt részeket befújuk műhóval, az üveg tetejénél sűrűbben, a karton körül már ritkásabban.


Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

http://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press