2014 máj 11, Kategória: Internet, 2 741 Megtekintés

Mi az az okosszemüveg?


Mi az az okosszemüveg?

A szemüveg oké, azt mind tudjuk, hogy mi és mire jó. Az okos szóval sincs gond, használjuk naponta sokszor, sőt, az okostelefonok elterjedése óta már nem is ütközünk meg azon, hogy élőlényeken kívül tárgyakra is használjuk ezt a jelzőt. Az azonban, hogy okosszemüveg még nagyon új és idegen hangzású sokak számára, akik nem követik nyomon a technika fejlődését napi szinten.

Pedig ideje felkészülni, hogy a hordozható eszközök, mint mobil, lap top, tabletgép mellett most már szemüvegen keresztül is online módban lehetünk. A kütyük világában jártas emberek számára az egyik legismertebb okosszemüveg a Google fejlesztésében álló Google Glass, amelyről az első hírek 2012-ben röppentek fel. A kereskedelmi forgalomba kerülését idei év elejére ígérték, hiszen eddig csak a fejlesztés keretében, az úgynevezett Explorer program résztvevő tesztelhették, valamint egynapos akció során ameriai állampolgárok juthattak hozzá a még nem végleges állapotú Google Glasshoz 1500 dollárért.

A technológia elkötelezett hívei számára a Google Glass olyan előnyt kínál majd, mint a hang alapján történő vezérlés. Vagyis nem kell a kezét elővennie a Goggle Glasst használó embernek, mert a bekapcsoláshoz elég megadni azt, hogy a fej hány fokos szögben mozduljon el, a fényképezéshez egy kacsintás is elegendő, SMS íráshoz a hangparancs kiadását követően a küldendő szöveget kell “tollbamondani”.

Hogy miből is áll ez a várhatóan újabb rajongókat gyűjtő eszköz? Szabad szemmel egy szemüveg, amely lencse nélkül, és lencsével egyaránt használható. Valljuk be, lencse nélkül azonban furcsán hatna utcai viseletkor. Ebbe a szemüvegbe került beépítésre egy mini számítógép, illetve egy kis kijelző, mely 640×360 pixeles felbontásra képes. A Google Glass 5Mpx felbontású kamerája teszi lehetővé a fényképkészítést. Az eszközt egy 570 mAh-s akkumulátor látja el energiával, mely USB porton keresztül tölthető fel. A mini számítógép 1Gb Ram-mal, és 16 Gb háttértárral bír. Egy 1 HHz-es Cortex-A9-es processzorból és egy PowerVR SGX540 típusú grafikus chipből álló TI OMAP 4430-as chipset pedig a működés feltételeit biztosítja. Bár SIM-kártya foglalat és GPS nincs a készülékben, de a Wi-fi és a Bluetooth nem hiányzik belőle.

 


Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

https://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press