2013 nov 17, Kategória: Munka, 1 301 Megtekintés

Hogyan váltsunk munkahelyet?


Hogyan váltsunk munkahelyet?

Talán helytállóbb lenne a kérdést úgy feltenni, hogy miért váltsunk munkahelyet. Csak azért más munka után nézni, mert néhány vélemény szerint több megbecsülést, és ennek alapján kicsit több fizetést érdemelnénk, bizony balgaság lenne. Egyes szakértők véleményére hallgatni, miszerint 5-6 évente érdemes váltani, és tovább lépni, szintén nem életbiztosítás. Abban az esetben viszont, mikor huzamos ideje nem leljük örömünket munkánkban a munkahelyi légkör, netán a megváltozott, vagy éppen már monoton munkaköri teendők miatt, akkor bizony ideje elgondolkodni azon, hogy nem lenne-e mentális egészségünk szempontjából előnyösebb egy új munkahely.

Természetesen váltani nem olyan könnyű. A sok munkanélküliségre vonatkozó adat, a saját szakmánk keresetlensége, képzettségeink elavultsága, a megszokott hely, feladat visszatartható erő lehet, sőt van, aki a kora miatt nem mer változtatni. Ugyanakkor, ha a kiégés jelei egyértelműen megmutatkoznak, változást kell generálni, mert az ember pszichéjének, ezen keresztül pedig egész életének romba döntője lehet a munkahely, ha már az anyagi biztonságon kívül semmi örömet nem nyújt a dolgozó számára.

Pontos recept nincs arra, hogy mikor kell és érdemes váltani, de vannak jelek, melyek afelé mutatnak, hogy új mezsgyékre kell lépni. Ilyen intő jel például, még a kiégés tüneteinek megtapasztalása előtt, ha azt vesszük észre, hogy a munkahelyi légkör már nem a régi, nem érezzük jól magunkat kollégáink körébe, például vezetőváltás miatt megoszlik a csapat, vagy új kollégák érkezése okoz változást. Problémás lehet, ha valakinek évek óta nincs lehetősége előrelépésre, vagy a szakmai fejlődése nem támogatott, miközben más kollégák erre sorban kapják a lehetőségeket. Ilyenkor érdemes először puhatolózni, hogy miért nem kap az ember támogatást a fejlődésre, előrelépésre, de ha a tapasztalatok azt mutatják, hogy változás nem várható, akkor idővel tovább kell menni. Sajnos egyre több esetben kényszerül a dolgozó azért új munka után nézni, mert munkaadójának gazdálkodása aggodalmat ad arra, hogy idővel nem fog tudni bért fizetni és munkát biztosítani. A rossz gazdálkodás jelei lehetnek már a romló munkafeltételek is, és valljuk be őszintén, bármennyire is szeretjük a munkánkat, egy bizonyos bér és juttatás alatt tarthatatlanná válik a munkahelyhez való ragaszkodás.

A munkahelyváltással kapcsolatosan a szakértők véleménye egyöntetű abban, hogy a munkavállaló mindig gondolja át, hogy a cégen belül nem lehetséges-e a váltás, mert hosszútávon ezzel jár a legjobban. Hogy miért is? Amennyiben később mégis új munkáltató után néz az ember, nem kell szembesülnie az állásinterjú során azzal a feltételezéssel, hogy rugalmatlan, ezért nem váltott hosszú ideig. A cégen belüli váltás pedig a dolgozó lojalitását is tükrözi a régi és az esetleges új munkaadó felé, hiszen nem annyira a “nyerészkedés”, mint inkább a munkában való megújulás érzetét sugallja.

 

 


Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

http://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press