2014 ápr 15, Kategória: Pénzügy, 2 540 Megtekintés

Félszocpol 2014-ben – vajon lesz-e?


Félszocpol 2014-ben – vajon lesz-e?

Az elmúlt hónapokban több internetes portálon is olvasható volt az a hír, miszerint 2014-ben újra jön a félszocpol. A lehetőség sokak számára jelentett reményt arra, hogy sikerül jelentős állami támogatással használt lakáshoz jutni. A családok egy része megelégedne használt ingatlan vásárlással is, ám a korábban ismert félszocpolt 2009-ben végleg visszavonták.

A várakozások azonban hiábavalónak bizonyultak, hiszen mint kiderült, az online információk tévesnek bizonyultak, ugyanis gyakorlatilag csak egy technikai jellegű jogszabálymódosításról volt szó, amit egyes portálok félreértelmeztek. A hitelmindenkinek.hu friss információi szerint is a félszocpol használt lakásra még mindig nem érhető el, és várhatóan a közeljövőben sem lesz az.

Mivel hivatalos információk és hatályos jogszabályok nem támasztják alá, így a szocpol jelenleg kizárólag új ingatlan építésére, vásárlására igényelhető, akár előre felvéve, és négy éven belüli gyermekvállalást szerződésbe foglalva, akár utólag. A  megszületett gyermekek számától, a vásárolni kívánt ingatlan hasznos alapterületétől, valamint annak energetikai besorolásától függ az állami támogatás mértéke.

A hitelmindenkinek rendszeresen beszámol azokról a tudnivalókról, melyek szocpol témakörét érintik, így mindig naprakész lehet az aktuális változásokat illetően. S bár tény, hogy sokan nem csak építkezésre, vagy új lakás vásárlására szerettek volna a kedvezmény lehetőségével élni, de jelen állás szerint úgy néz ki, erre 2014-ben szinte még biztos, hogy nem lesz alkalmuk.


Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

https://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press