2013 Már 27, Kategória: Pénzügy, 1 235 Megtekintés

Az 5 dolog, amit nem tudtál az életbiztosításokról


Az 5 dolog, amit nem tudtál az életbiztosításokról

A jövőben bekövetkező, nem várt eseményekre, jól teszed, ha még időben felkészülsz. Az életünk meglehetősen kiszámíthatatlan, és még ha nem is szeretünk ebbe belegondolni, ténylegesen nem tudhatjuk, hogy mit tartogat számunkra a következő nap. Mivel, a biztosítók hajlandóak a váratlan események utáni kockázatot bevállalni, ezért díjfizetés ellenében, mi is könnyen és hatékonyan bebiztosíthatjuk magunkat.

Az életbiztosítás szereplői

Először is nem árt tisztában lenni azzal, hogy az életbiztosításnak milyen szereplői vannak. A szerződő az, akinek az életbiztosítási szerződés megkötésével díjfizetési kötelezettsége keletkezik. A biztosított ezzel szemben az a személy, akinek az életével kapcsolatos kockázat bekövetkeztére a biztosító szolgáltat. A kedvezményezett pedig olyan valaki, akit a szerződő és biztosított közösen megnevez, hogy részére a biztosító szolgáltasson.

Az életbiztosítás típusai

Alapvetően az életbiztosítások két fő típusát ismerjük. Az egyik a kockázati életbiztosítás, amely a biztosított halála, balesete vagy betegsége után nyújt térítést. Emellett létezik még, a mára igen csak elavult, elérési életbiztosítás, ami kifejezetten eléréskor fizet. E kettő kombinációját nyújtja a vegyes életbiztosítás, amely után nem csak például haláleset bekövetkeztekor számíthatunk térítésre, hanem eléréskor is. Igen modern fajtája az életbiztosításoknak, a megtakarítással kombinált életbiztosítás, amely nem csak előtakarékossági lehetőséget nyújt, hanem a szerződő – vagy kedvezményezettje – akár baleset- és életbiztosítási védelemben is részesülhet.

Az életbiztosítás célja

Az életbiztosítás megkötése több szempontból is szükségessé válhat. Egyrészt, és ez valószínűleg kézenfekvő, hogy egy családfenntartónak gondoskodnia kell hátramaradó szeretteiről, különösen akkor, ha a család még hitelteherrel is rendelkezik. Az életbiztosítás egy másik funkciója lehet az anyagi tartalék képzése. Pénzgyűjtésre például a befektetéses biztosítás kiválóan alkalmas, hiszen ez csak jogilag minősül életbiztosításnak, valójában inkább befektetési opcióként tartjuk számon.

Biztosítási kockázatok

Alapvető követelmény, a biztosításba vehető kockázatokkal szemben, hogy ez tiszta kockázat legyen. A tiszta kockázatot úgy kell elképzelni, hogy ha bekövetkezik, a bekövetkezése egyértelmű, és ez kárt okoz. Ezen belül két alcsoportot is találunk. Az abszolút kockázat szerint a kár biztosan bekövetkezik, csak a várható bekövetkezési ideje bizonytalan. A relatív kockázat szerint viszont, a kár nem biztos, hogy bekövetkezik, az időpontja nem ismert, és a kár mértéke, valamint gyakorisága is változó lehet.

A biztosító szolgáltatása

A biztosító, a biztosítási díj befizetésével bevállalja a biztosítás tárgyát képező kockázatot. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy szerződő biztosítási ajánlatot tesz a biztosítónak, és ha ezt mindkét fél elfogadja, a biztosítás kötvényesedik. Ha, a kárösszeg meghatározható, a biztosító a bekövetkezett kár mértékében vállal általában térítést. Amennyiben a kár összegét nem lehet meghatározni (például az életbiztosítás), ilyen esetben a biztosítási összeg kerül kifizetésre.


1 Comments

2013-03-27 18:49

Gombocz Vera

nagyon érdekes a cikk,gratulálok.gv

Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

http://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press