2013 ápr 28, Kategória: Tech, 2 179 Megtekintés

A fényképezés fejlődése: a fényérzékelő lemeztől a digitális gépekig


A fényképezés fejlődése: a fényérzékelő lemeztől a digitális gépekig

Napról napra közelebb kerülünk a nyárhoz, és a jól megérdemelt pihenéshez. Jó esetben lesz lehetőség nyaralni és bizony a vakáció elengedhetetlen része a fényképezés. Mára a technika fejlődésének köszönhetően nem kell arra várnunk, hogy lássuk, mit is sikerült lencsevégre kapnunk, hiszen digitális gépünknek köszönhetően azonnal megtekinthetjük a fotót.

Az első igazi fényképezőgép a XVII. század végén került összeszerelésre, de csak a XIX. század első harmadában terjedt el alkalmazása. Mindenki jól emlékezhet azokra a lábakon álló, fadobozos gépekre, melyeket a régi filmekben, főként a westernekben láthattunk, ahol a fotós a fotóalany elrendezése után egy lemezkét helyezett a gépbe. Ezt követően bebújt a gép hátulján levő lepel alá, egyik kezével pedig valamit felemelt, majd nagy füst után közölte, hogy kész a kép. Ezek a fényképezőgépek még a fényérzékelő lencse-ez volt a lemezke -, a magnéziumfáklya – ez volt az a valami, amit a fotós feltartott – segítségével működtek.

Ahogy egyre újabb és újabb eljárások kerültek alkalmazásra a fotózásban, úgy a fényképezőgépek is más – más formát öltöttek. Az analóg gépekre talán még sokan emlékszünk, amikor nem volt elegendő egy jó fényképezőgép, hanem időnként el kellett jutni a fotósboltba egy – egy tekercs filmet venni. Amikor pedig “ellőttük” az egész tekercset, az előhívás eredményére várhattunk, néha akár hetekig is. Nagy újdonságot keltett a 1950 – es évek végén megjelent polaroid gép, mely a laboratóriumi munkálatok kihagyása révén, instant fotózással azonnali képalkotást tett lehetővé. Vagyis elegendő volt a gombot lenyomni és már bújt is ki a kép a gépből.

Ma már mindezek nagyjából csak emlékek, hiszen a digitális fényképezőgépek segítségével pillanatok alatt áttölthetjük a fotóinkat számítógépünkre, majd akár ki is nyomtathatjuk őket egy fotónyomtató segítségével, vagy tárolhatjuk gépünkön, lemezen. Netán digitális képkeretre helyezve élvezhetjük a megörökített pillanatokat bármikor. Sőt, a digitális fényképezőgépek profibb változataival már igazán különleges fotókat is készíthetünk, a fotóshopnak köszönhetően pedig különféle átalakításokat is elvégezhetünk a kész fényképeken.

 


Posting your comment...

Szólj hozzá


E-mail értesítés, ha válasz érkezik

https://www.eu2004.hu/wp-content/themes/press